Napi friss

Aggasztó hírek érkeztek Bodrogi Gyuláról – 24 órás felügyeletre szorul

„Nem sejtettem, hogy ilyen ítéletet kapok az élettől.”

December 23-án szerencsétlen balesetet szenvedett a 90 éves színművész, aki egy vendégségből hazaindulva megszédült, és elesett egy sötét lépcsőházban. Bodrogi Gyula az esés következtében csúnyán megütötte magát, megrepedt a combcsontja, majd kórházba szállították, ahol azonnal megoperálták, és év végéig megfigyelés alatt tartották.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett érdemes  és kiváló művész azóta már az otthonában lábadozik, ám így is a nap 24 órájában segítségre szorul. „Már eltelt három hét, úgyhogy a következő három hétben jelentős javulásnak kell történnie. Már tudok járni, lábra állni, olvasni, írni, dühöngeni és idegeskedni. Csak nem egyedül, hanem járókerettel – vallotta be az egyik napilapnak Bodrogi Gyula, akinek a kedve ugyan jó, a bezártságot és a kiszolgáltatottságot azonban már nehezebben viseli. – Ha akarok menni két métert, akkor is szólni kell valakinek, hogy jöjjön segíteni. Nem sejtettem, hogy ilyen ítéletet kapok az élettől. Nehéz dolog ez a mozgáskorlátozottság, pláne nekem, mert én egy mocorgó ember vagyok” – fűzte hozzá a szebb napokat is megélt színművész. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk neki!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!