Napi friss

Noszály Sándor visszatért: „Életem legnehezebb időszakán vagyok túl”

Kórházba kerülése óta most először szólalt meg az állapotáról.

Hetekkel ezelőtt elsőként a story.hu érte utol Noszály Sándort, épp miután elhagyta a kórházat, ahol egy orvosi csapat kezelte. Noszály hangja akkor már nyugodt és összeszedett volt, pont, mint régen. Ám ahhoz még kis időt kért, hogy a vele történtekről meséljen.

A Storynak akkor sikerült utolérnie az egykori teniszcsillag egyik közeli barátját, aki elárulta, Noszály nem tűnt el, és a pletykákkal ellentétben nincs kórházban. Odahaza lábadozik, de még nincs jól. Barátja szerint hosszú folyamat lesz, amíg újra magára talál, és ezt nem lehet siettetni. Információink szerint a terápiája sem ért véget, és bár az orvosai alkalmasnak találták az állapotát az otthoni gyógyulásra, rendszeres kontroll alatt tartják.

A teniszcsillag viszont most hivatalosan is visszatért, és először szólalt meg a kórházba kerülése óta. „Életem talán legnehezebb időszakán vagyok túl. 🙏Köszönöm a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet!!! Megígérem, hogy ezentúl nagyon fogok vigyázni magamra!!! Nagy örömmel csatlakoztam a BTC teniszakadémia szakmai stábjához, ahol a legprofibb körülmények várják a versenyzőket!”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Noszaly Sandor (@noszaly) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!