Nyolc év után, tavaly nyáron hagyta ott Lovas Rozi a Radnóti Miklós Színházat, amiről úgy beszél, mint élete egyik legnehezebb döntéséről. Ebben szerepet játszottak a gyerekei is, akikkel szeretett volna minél több időt együtt tölteni. „A gyerekek mindenképpen nagyon sokat alakítottak rajtam és az egészről való gondolkodásomon. Sok fázisa volt ennek, nem mondom, hogy nem voltak ilyen önmarcangoló részei, pozitív és negatív irányban is. Tehát ez a szakma dolgozza az embert belülről is folyamatosan. Mégiscsak az idegrendszereddel, szíveddel, lelkeddel, gondolataiddal dolgozol, tehát egy nagyon intim részeddel” – magyarázta a Lovas Rozi a Telex Most jövök című YouTube-műsorában.
Hozzátette, hogy ehhez hasonlóan – vagy még inkább így – érez az anyasággal kapcsolatban is. Éppen emiatt eleinte nehéz volt a kettőt összehangolnia. „Kristálytisztán megvilágosodtam abban, hogy az idő, mint olyan, az egy újféle perspektívába került. Nem olyan értelemben, hogy telik-múlik, nőnek a gyerekek, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen arra érdemes időt szánni, amiben tényleg hiszek.”
Lovas Rozinak idővel be kellett látnia, vannak olyan szerepek, amiknek az eljátszása nem esik jól neki, egyszerűen nem éri meg, és főként ez azzal jár, hogy kevesebb ideje jut a gyerekeire. Azt külön hangsúlyozta, nem arról volt szó, hogy állandó lelkifurdalással küzdött, amikor dolgozni ment. „Nagyon sokat vagyok a gyerekekkel. Ők a közepe az életemnek, minden belőlük indul és velük végződik. De azt jó dolognak tartom, ha az ember egyébként önmaga tud maradni egy anyai szerepben is.”
Mint mondta, szerencsésen választott magának szakmát, mert azt csinálja, amit szeret, emiatt ő egy boldog, kiegyensúlyozott ember, amit persze a gyerekei is éreznek. „Nekik egy boldog, egész, harmonikus emberre van szükségük, amihez nekem hozzátartozik a munkám is – érvelt, azt viszont már kétszer meggondolja, milyen feladatokat vállal el. – Egyre könnyebben szelektálok. De ez nemcsak a Radnótival való felmondásomra igaz, hanem egy csomó más nemre is, amire tök büszke vagyok. Régen nagyon nehezemre esett nemet mondani.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
