A Balin motorbalesetet szenvedő Horváth Éva itthon már a legjobb kezekbe került, ugyanakkor a gyógyulás így sem megy majd egyik napról a másikra. „Még mindig nem lehet megmondani, mennyi időt fog igénybe venni a felépülés, hiszen számos, még ismeretlen tényezőn is múlik. Nemrég volt egy bőrplasztikám, ami után napokig ki voltam kötve, hiszen nem mozdulhat a lábam, hogy a bőr a megfelelő helyen tapadjon meg. Egy biztos, rengeteg türelemre lesz szükségem, úgyhogy tőlem legalább másfél évig senki ne kérdezze meg, hogy vagyok, mert az úgyis költői kérdés lesz” – mondta viccelődve a Storynak Horváth Éva.
Ebből is látszik, amennyire lehet, igyekszik derűs maradni és a lehető legtöbbet kihozni az ágyhoz kötött napokból. „Kinéztem egy online tanfolyamot, fitoterapeuta, azaz gyógynövényekkel foglalkozó szakember leszek. Még nem mostanában, mert a képzés belépő követelménye egy szigorú egészségügyi vizsga, ami nem ígérkezik egyszerűnek, de most legalább biztosan lesz időm alaposan felkészülni. Egyébként már régóta kacérkodtam a gondolattal, mert otthon hatalmas kertem van, telis-tele gyógynövényekkel, úgyhogy gyorsan a gyakorlatban is tesztelem majd a tudásom” – árulta el Horváth Éva.
További részletek a legfrissebb Storyban!
Kiemelt kép: Archív