Napi friss

Friderikusz Sándor: „Medveczky Ilona ordított velem”

Ártatlannak tűnő kérdésből kerekedett óriási balhé.

Friderikusz Sándor már pályája elején is nagyon alapos volt, figyelemmel követte az akkori sztárriporterek műsorait. Jegyzeteket készített, különösen a riporteri kérdésekre figyelt oda, amiket aztán később ő is alkalmazhatott interjúi során. Szilágyi János Kettesben című műsora nagy kedvence volt, aminek egykor Medveczky Ilona táncművész volt a vendége.

Szilágyi és Medveczky évek óta ismerték egymást, a műsorvezető mégis azzal kezdte a beszélgetést: hogy szólíthatja a művésznőt? Ugyanis Medveczky Ilona akkor már túl volt az osztrák herceggel való házasságkötésen, így hercegné lett belőle. A táncművész akkor elütötte a kérdést azzal, hogy Szilágyi János nyugodtan szólítsa Ilonának, mégiscsak régi ismeretség köti őket össze.

Fridi annyira eredetinek tartotta ezt a kérdést, hogy hosszú évekkel később, amikor rádiós interjút készített a revü királynőjével, ő is ezzel indította a beszélgetést. „Egy az egyben lemásoltam Szilágyi kérdését – idézte fel jó kedélyűen a Friderikusz Podcast egyik adásában, aminek egyéves születésnapja alkalmából ő maga volt a vendég, és Kadarkai Endre kérdezte. Csakhogy Medveczky ezúttal másképp reagált. –  Elementárisan kérte ki magának. Ordított velem, hogy mégis hogy gondolom?! Hogy is mondjam, csikóállapotomban voltam, még lehetett ordítani velem. De nem értettem, hogy amit Szilágyinak szabad volt 10-12 évvel ezelőtt, azt nekem miért nem…”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!