Gáspár Bea a nyáron ünnepelte az 50. születésnapját, a csütörtök esti Gáspárék részből az is kiderült, hogyan. Győzike igencsak kitett magáért, hatalmas bulit szervezett a feleségének, vett tortát – ami ugyan összetört, miután az autó tetején hagyta, és úgy indult el –, illetve ötven szál vörös rózsát is. Az utóbbi meg is hatotta Beát, ami nem csoda, hiszen a gyönyörű virágcsokor legalább százezer forintba kerülhetett. Szezonon kívül egy szál vörösrózsa ára 2000 forint körül alakul. „Na jó, megbocsátom, nem is kell nekem torta! Ennek örülök – mondta Gáspár Bea, amikor meglátta Győző kezében a csokrot. – Igen, vannak olyan dolgok, amik boldoggá tudnak tenni. Ilyenkor azért nem kérdőjelezem meg, miért mentem hozzá. Tud ő, ha akar… Az ötven szálból álló rózsacsokor megrendelve, megkaptam, köszönöm!” – folytatta a kamerának.
Győző még augusztusban azt nyilatkozta a Storynak, nem számított, mennyibe kerül a felesége bulija. Őt tényleg csak az foglalkoztatta, hogy illő módon ünnepeljék meg Bea asszony kerek születésnapját. „Fél évig szerveztem, hogy így sikerüljön! – hangsúlyozta. – A buli napján Evelin és Virág elvitték az anyjukat reggelizni, addig én feldíszítettem a pesti lakásunkat, teletettem lufival, plusz vettem egy tortát külön magunknak. Miután hazajöttek, koccintottunk, majd odaadtam Beának az első ajándékát. Külön erre az alakomra csináltattam neki egy gyönyörű vörös estélyit, ami tökéletesen állt rajta. Kapott még ötven szál vörös rózsát is. Úgy örült, de ez is volt a célom. Végig azt mondogatta, hogy erre ő egyáltalán nem számított. A meglepetéspartira végképp nem.”
Kiemelt kép: TV2