Napi friss

Eltűnése óta először szólalt meg Lovas Annabella

A Nagy Ő korábbi szereplője többek között azt írta, nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok.

A story.hu is beszámolt róla, hogy eltűntként kereste a rendőrség A Nagy Ő korábbi szereplőjét, Lovas Annabellát. A 32 éves nőről kiderült, a Kanári-szigeteken veszett nyoma még november 29-én, majd szerencsére december 12-én előkerült. Bár azt máig nem tudni, pontosan mi történt azokban a napokban, amikor senki sem tudta, hol lehet Annabella, a Blikknek azonban egy közeli barátja elárult néhány információt. „Nehéz időszak áll mögötte. Komoly egészségügyi problémával kellett szembenéznie. „Szegényt nagyon megviselte, amikor kiderült, hogy beteg. Összeomlott a hírtől. A szerettei próbálták őt támogatni, biztatni, segíteni, de elég borúsan látta a jövőt.”

Ehhez társult, hogy párkapcsolata is tönkrement. „Nem elég, hogy kiderült, beteg, mindeközben a párkapcsolata is viharos volt. Éppen amikor nyugalomra és egy szerető, támogató társra lett volna szüksége… Ez is nagyon megviselte őt. Szerette a párját, de szenvedett is miatta” – nyilatkozta egy másik barátja.

Eltűnése előtt már követői is észrevették, hogy a nő posztjai egyre zavarosabbak, majd bejelentette, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála és törölte az Instagram-oldalát. Annabella előkerülése óta is kizárólag TikTok-csatornáján használja, ahol most reagált az egyik kommentre, amiből kiderül, szerencsére jobban van. „Persze, nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok, viszont sikeresen feldolgoztam mindent, és úgy érzem, hogy ez az egész csak megerősített engem” – írta Annabella, akiről barátai korábban azt is elárulták, hogy a diagnózist követően a spiritualitás felé fordult és utazással próbálta feldolgozni a történteket.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!