Napi friss

Lukács Miki: „Nagyon boldogok vagyunk, de őrület van”

Hamarosan megszületik a műsorvezető és kedvese, Alexa kisfia, de addig is igyekeznek kihasználni minden időt. Nemrég költöztek be az új otthonukba, emiatt Miki vagy bútorboltba rohangál, vagy szerel, a kettő között pedig a párját kíséri különböző vizsgálatokra, szülésfelkészítőre.

A 13. kerületi háromszobás lakásban már könnyebben elférnek, nekik is nagyobb helyük van, illetve a gyerekek is kényelmesen lesznek majd – mondja Lukács Miki elöljáróban a Storynak. Miközben telefonon mesél, épp üres helyet keres az egyik lakberendezési áruház parkolójában. „Elnézést, ha zaklatottnak tűnök, kissé az is vagyok. A héten már sokadjára jövök, lassan már ismerősként köszöntenek, vagy magam is beállok eladónak. Ez egy ilyen időszak: jön a gyerek, költöztünk, és most rendezkedünk be az új lakásba.”

Érkeznek a kutyák is

Amikor azt kérdezzük, hogy vannak, hogy birkóznak meg a rájuk nehezedő feladatokkal, Miki válaszul hangosan felnevet. „Most mit mondjak?! Hihetetlenül boldogok vagyunk, de őrület van. Amint beszereztem itt a megfelelő szekrényt, megyek a volt nejem (Peller Anna színésznő – a szerk.) autójáért a Madách Színházhoz, aztán tovább a Pilisbe, ahonnan elhozom a két kutyánkat. Ugyanis velünk élnek majd. Nekik is készíttettem egy hatalmas házat a teraszra. Ketten együtt 110 kilósak, tehát gondolhatják, mennyi meló volt azzal is. No de visszakanyarodva, lesz még ma a lányomnak, Annabellának gitárversenye, aztán Alexával megyünk szülésfelkészítőre. Fontosnak tartom, hogy én is ott legyek vele. Egyrészről, hogy segítsem őt, illetve bár rutinos apukának tartom magam, Annabella rég volt baba, azóta sok minden változott. Nem árt, ha magamra szedek még egy kis tudást.”

A két kedvenc mostantól velük él

Tartja benne a lelket

Mint Lukács Miki mondja, ezekre a felkészítőkre úgy tekint, mint egyfajta használati utasításra a gyerekhez. „Ebből a szempontból nem sokban különbözik a gyerek egy videómagnótól – tréfálkozik, mint ahogy azt már tőle megszokhattuk. – Ilyen vagyok. Mindennek szeretek utánajárni, tudni, hogyan működik, hogyan gondoskodjak róla a legjobb tudásom szerint. Különben nem csak ezek az elméleti felkészítő tanfolyamok hasznosak, ahol például elmondják, mi történik a szülőszobán. Gyógytornászhoz is járunk, ugyanis Alexa ott tanulja meg, már a gyakorlatban hogyan lazítsa el az izmait, pláne hogy természetes szülésre készülünk. És nem lenne rossz elkerülni a gátmetszést vagy egy későbbi inkontinenciát… Tudom, erről a pasik nem igazán szoktak beszélni, én igen.” „Sok esetben Miki tartja bennem a lelket – adja át a telefont a műsorvezető a kedvesének. – Nagyon sokat számít, hogy ő egy tapasztalt édesapa. Emellett az enyém egy könnyebb várandósság. Ami azért is szerencsés, hiszen még dolgozom, plusz csinálom az egyetemet. És hát ugye a költözés… Ugyan már az új helyen vagyunk, de bőven van még mit kipakolnak, összeszerelni.”

A nyaralásukon, Nápolyban már hárman voltak

Két hét múlva pihenő

„Nem fogadtunk fel költöztető céget, mindent mi hordtunk ki, majd be pár barátommal – folytatja Miki. – A bútorokat is én szereltem össze. Illetve VV Leó, akivel a Fram VIP-ban lettünk jóban. Mostanra már a cimborámnak mondhatom, így amikor kértem, jöjjön gardróbszekrényt szerelni, jött.” „Két hetet adtam magunknak arra, hogy minden a helyére kerüljön – magyarázza Alexa. – Utána már szeretnék pihenni, és csakis a kisfiunk érkezésére koncentrálni.” „Rajta vagyok! – neveti el magát az édesapa. – Annabellának kell már csak egy kanapé. Különben egy szobában lesznek majd a tesójával, amit nagyon vár. Hál’ isten, a lányom sokat van velünk, nálunk. És már gyűjti az öcskösnek a játékokat, könyveket. Ideális nővérke lesz, ez biztos!”

Kiemelt kép és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!