Miután a múlt héten Miki olyan csúfosan otthagyta, Rami összetörten távozott a közös terápiáról. Nem is nagyon foglalkozott azzal, hogy Geri, Reni férje, még az utolsó vacsorán randira hívta. Arról meg végképp fogalma sem volt, hogy Marica férjének is tetszik, ezt utólag árulta el a Story.hu-nak.
Ramit múlt pénteken nem véletlenül kérdeztük tehát Geriről, akiről akkor is elmondta neki, különösen azért tartja szimpatikusnak, mert a műsorban ugyanabba a szituációba kerültek. Azaz, mindketten teljes komolysággal vágtak bele a párkereső kísérletbe, ám hozzájuk rendelt párjaik ezt kevésbé vették komolyan, ezért is siklottak ki azok a próbálkozások. A pénteki műsor ban Geri ismét elmondta a barátainak, mennyire bejön neki Rami, majd a zárójelenetek között felvillant, hogy Rami és Geri találkoznak a Duna-parton. A többit majd meglátjuk.
Kiemelt kép: Archív