Kokó a #Bochkor vendége volt, ahol szóba került az is, mekkora becsben tartja az olimpiai aranyérmét, amiről eszébe jutott egy vicces anekdota. „Az aranyéremre úgy tekintek, mint az ország aranyára. Magyarországnak nyertem, de az én tulajdonomban van. Így nagyon sokszor, főleg, ha meghívnak élménybeszámolóra – legutoljára Kőbányán voltam –, elviszem magammal, hogy nézzék meg, fogják kézbe. Nem sajnálom. Lássák, hogy mit hoztam a hazámnak, mit értem el. Erre én így vagyok büszke, nem úgy, hogy elzárom. És most jöjjön a történet! 2000 környékén volt lehetőségem az angol királynő meghívásával élni, Göncz Árpi bácsinak a kísérőjeként mentünk el – kezdte Kokó. – Egy kúriában volt a fogadás, megjött Károly herceg és Erzsébet királynő, meg még sokan mások, és be kellett állnunk a sorba – ez kicsit olyan Mr. Bean-es volt. Reménykedtem, hogy nem fogom Erzsébetet megfejelni – nevette el magát. – Ki voltunk képezve, mit lehet mondani, és mit nem. Meg hogy nem szabad megszólalni, és ha kérdez tőlünk, akkor egy szóban kell válaszolni, stb. És álltunk ott a feleségemmel, Árpi bácsi bemutatott mindenkit, és nálam mondta, hogy ’Ő Kovács István, magyar olimpiai bajnok bokszoló.’ A királynő kezet fogott velem, aztán ment tovább. Károly meg megállt, hogy ’Tényleg? Olimpiai bajnok? Gratulálok! Én is bokszolok. Hol tartja az aranyérmét?’ – kérdezte. Merthogy mindenkin lógott rengeteg minden, rajtam meg nem lógott semmi. Én meg ott álltam, és mondtam, hogy ’a bankban’… Hazudtam is ráadásul – mondta nevetve. – Ez volt az én rövid, ám de komoly beszélgetésem a királyi családdal.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu