Napi friss

Vályi István bocsánatot kért a gyermekeitől

Olyan férfinak tartja magát, aki vállalja a felelősséget a tetteiért, ettől még van olyan dolog a múltjában, amit szívesen kitörölne, legfőképpen a gyerekei miatt.

Mint mesélte, egyszer jóval többet ivott, mint kellett volna, és ezt a gyerekeinek nem lett volna szabad látniuk. „Úgy viselkedtem előttük, hogy utána tényleg felköptem volna, és aláálltam volna. Tökre elszégyelltem magam. Na ezt kitörölném, de úgy, hogy én emlékezzek rá, hogy tanuljak belőle, soha többet ne…. Ez nekem volt rettentő kínos mint felnőttnek, apának – árulta el Vályi István A nagy dilemma című műsorban. – Piáltunk, és azt nem szabad! – kereste a szavakat. – Én ebben nőttem fel, és tudom, nekem milyen volt az, amikor a szüleim emiatt veszekedtek. Olyan voltam, mint egy felmosórongy” – mondta, hozzátéve, hogy nagyon megbánta. Miután kijózanodott, bocsánatot kért a gyerekeitől.

Vályi István azzal kapcsolatban is megnyílt, mennyire megnehezítette a gyerekkorát, hogy az édesapja ivott. Előfordult, hogy neki kellett a szülei közé állni. „Volt tettlegesség is. Tizenegy-tizenkettő lehettem. Megrázónak megrázó, emlékszem rá a mai napig, de nem akarok a részletekbe belemenni. Nem volt sokszor, egyszer-kétszer, de az olyan volt… Én nekimentem a saját apámnak – harapta el a mondat végét. Mint kiderült, így próbálta megvédeni az édesanyját. – Akkor döbbent rá, mit csinált. És éreztem hasonló szégyenérzetet, pont amiatt, amit az előbb mondtam. És az nagyon rossz!” Sok-sok évbe telt, és bár nem beszélték ki a sérelmeiket, sikerült végül rendezniük a kapcsolatukat az édesapjával.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!