Meghökkentő érdekességet tárt fel a múltjából a pultos, tartalomgyártó Renáta. „Tavaly nyertem egy autót a Szerencsekerék című műsorban, amit eladtam. Ennek az összegét pedig teljes egészében az exemmel éltem fel. Én tartottam el őt. Kettőnknek vettem belőle egy másik autót, amit közösen használtunk, illetve a közös nyaralást is én álltam. Ezenfelül a mindennapi megélhetését is fedeztem, ráadásul volt egy gyermeke, és amikor ő nálunk tartózkodott, a programozást és az ő teljes ellátását is nekem kellett fedeznem. Volt, hogy a gyerektartást is. Ebből semmit sem kaptam vissza, ráadásul mindezt természetesnek vette az exem” – mesélte a Hot! magazinnak.
Azt is elárulta, hogy az utolsó 2 exe kísértetiesen hasonlított egymásra. Mindkettőnek ugyanaz volt a keresztneve, mindkettőnknek volt már gyereke az előző kapcsolatából, és mindkét esetben a gyerek anyukája és az anyósjelölt lehetetlenítették el a kapcsolatukat. Ráadásul mindketten megkérték a kezét, a gyűrű pedig ugyanúgy 2 hét után került le az ujjáról.
Kiemelt kép: TV2