Napi friss

Dióssy Klári elárulta, hogyan élte túl kislánya elvesztését

Két és fél évet töltött a gyermekonkológián a kislánya betegsége miatt, elvesztése után olyan fájdalmat érzett, amely az egész világot szürkére festette.

Miként tud a fájdalomból, a tragédiából, a felfoghatatlan veszteségből megszületni egy csoda? Dióssy Klári, a közmédia műsorvezetője személyes, megrendítően szép történetét osztotta meg a Duna Várva várt című adventi műsorában. „Van úgy, amikor az ember azt érzi, hogy nincs tovább. Amikor teljesen átjárja csontjait a fájdalom, és aztán kiderül, hogy végül is egy csoda mégis ebből tud megszületni” – kezdte történetét a Ridikül háziasszonya a Dunán hétköznap esténként látható, adventre hangoló műsorában.

Kislányával két és fél évet töltött a gyerekonkológián, elvesztése után olyan fájdalmat érzett, amely az egész világot szürkére festette, sokáig e tragédiába burkolózott, és ki sem akart ebből lépni. „Évek kellettek, de vettem a bátorságot, és azt mondtam, visszamegyek ugyanoda gyógyulni, ahol ez az egész fájdalom ért” – emlékezett vissza Dióssy Klári.

Visszatért a kórházba, hogy meséljen a beteg gyerekeknek és erőt adjon a szüleiknek. „Ezen az úton tanultam meg, hogy a mesének milyen gyógyító szerepe van, amikor odaültem a gyerekekhez a rácsos ágyak mellé. De a legszebb ebben a történetben talán mégis az, hogy nemcsak a gyerekeknek adtam ezzel, és hogy én is kaptam, hanem a szülőket gyógyítottam” – mondta keserédes mosollyal, hiszen a fájdalom örökké kíséri.

Azzal, hogy elmesélte történetét, reményt szeretne adni, hogy lássák az emberek, van választásuk, és ha továbbmennek, csoda is születhet egy tragédiából.

A Várva várt idézett epizódja újranézhető a Médiaklikken.

Kiemelt kép: MTVA/Csöndör Kinga

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!