Mészáros Bende drámai interjút adott Lékai-Kiss Ramónának, ahol könnyek között mesélt anyai nagyapjáról. Csupán néhány nappal azután rögzítették a beszélgetést a TV2 kamerái előtt, hogy papáját – Bende csak úgy hívta, Papó – elragadta a halál. Mészáros Bende és kedvese, Zsigmond Angi sokáig gondolkodtak azon, egyáltalán elvállalják-e az interjút. Ahogyan arra számítottak is, nem tudták elkerülni a rendkívül megrázó témát, és egy ponton kitört Bendéből a zokogás.
A fiú magát okolja
Mint kiderült, Bende nagypapája egyedül maradt az elmúlt években, és ezt nagyon rosszul viselte. Felesége, Bende nagymamája ugyanis öngyilkos lett négy évvel ezelőtt, kiugrott az ablakon, míg Papó focit nézett a tévében. Bende pedig magát hibáztatja, mert mint mondta, nagyapja abba halt bele, hogy egyedül maradt. „Azt mondta nekem, hogy intézzek neki egy 24 órás felügyeletet, mert magányos, és nincs jól. De én nem vettem komolyan, mert dolgoztam. Ezt a legnehezebb feldolgozni, hogy ha akkor ott vagyok, és segítek, lehet, hogy tovább él. A Tyson-meccskor is felhívott, hogy szédül, és nem érzi jól magát” – mondta elcsukló hangon Bende.
A legfontosabb ember volt számára
Bende elmondása szerint nagyapját az éltette, hogy jókedvre derítsen másokat. Ezért képes volt naponta felhívni, csak hogy elmondhasson egy viccet. Nagyon büszke volt az unokájára. „Két kérése volt felém, hogy láthasson a tévében, és láthasson énekelni. Mindkettőt teljesítettem” – mondta teljesen összetörve Bende.
Hogy mennyire fontos volt az életében, az is mutatja, hogy Bende a karjára tetováltatta a nagypapája aláírását. Bende és Angi számára pedig a legnagyobb tanítást hagyta hátra Papó: „Csak egészség legyen, és szeretet” – mondta a fiatal pár, hozzátéve, mindent megteremtenek maguknak, másra nincs is szükségük.
Kiemelt kép: TV2