Napi friss

Csézy nem vállal több rizikót: „Csak az a fontos, hogy a kislányunk jól legyen”

Két hónap múlva világra jön az énekesnő első gyermeke.

Csézyt és férjét, Lászlót az élet hosszú ideig tanította arra, hogy várakozzanak. De soha nem adták fel a reményt, most pedig a gyermekáldásra igazi csodaként tekintenek. Nem is kell már sokáig arra várni, hogy karjaikban tarthassák gyermeküket. Még két hónap, és megszületik a kis Böbike, akit az édesanyja után neveznek el. „Ez lesz – reményeink szerint – az utolsó kettesben töltött ünnepünk. Jövőre már családként, hármasban várhatjuk, hogy átéljük a karácsony csodáját. Hálás vagyok, hogy nekem is sikerült, hogy végre babát várhatok, és most minden olyan más megvilágításba került. Eddig szándékosan nem akartam túl sokat az állapotommal foglalkozni, előreszaladni és mindent megvenni, miközben igyekeztem a magam tempójában megélni a dolgokat, örülni a boldogságunknak, és amennyire lehet, készülni az anyaságra. Persze az aggodalom sem került el, még mindig rosszullétek kínoznak, így mindössze három kilót tudtam hízni, pedig este tizenegykor is tejberizst eszem, nehogy túl sokat fogyjak, de csak az a fontos, hogy a kislányunk jól legyen” – mesélte a Best magazinnak Csézy.

Az énekesnő mindeközben ugyanúgy tettem a dolgát, mint azelőtt. „Ha kellett, Maklárról a fővárosba utaztam, fellépéseket vállaltam. Laci még most is hajt, hogy majd amikor kell, akkor legyen több ideje velünk lenni. De most, az advent időszakában úgy éreztem, ideje lassítanom: mostantól csak befelé figyelek. Nem csak kívülről, belülről is érzem már a változást, lenyugodtam, nem hoz ki a sodromból semmi sem, és picit el is engedtem mindazt, amit korábban fontosnak tartottam. Eddig olyan sok szép alkalmam volt a közönségnek énekelni, és így lesz ez a jövőben is, de most más a fontos, már nem vállalhatok több rizikót. Hiszen olyan szerepre készülök, amire nagyon sokat vártam, és amire ideje lélekben is felkészülni, hiszen tudom, érzem, hogy milyen sok minden változik majd az életünkben.”

További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!