Napi friss

Házasság első látásra: Véget ért egy újabb házasság?

A fekete szépség kimutatta a foga fehérjét. Ahogy a szelíd férj is bekeményített.

Kétségkívül nem egyszerű helyzet, ha a párunk olyasvalakivel ápol baráti viszonyt, akivel korábban közelebbi kapcsolatba került, esetleg még gyengéd szálak is fűzték őket egymáshoz. Mint ahogy ez a Házasság első látásra szereplője, Brumi esetében is fennáll.

A fegyveres őrként dolgozó férj ugyanis több olyan hölggyel is tartja a kapcsolatot, akikkel a múltban nem pusztán csak barátok voltak. Felesége, Reni ezt a békát képtelen lenyelni, számára elvi kérdés, hogy a múltat le kell zárni. S noha bízik a férjében, azt mondja, a nőkben – akik odavannak Brumiért – már nem. De még ha a férj képes is lett volna mindehhez kellő empátiával hozzáállni, Reni stílusa, vehemenciája miatt most úgy tűnik, minden kompromisszumkészsége odalett.

Reni és Brumi esküvője (Fotó: TV2)

A fekete szépség eleinte szépen próbálta elmondani a problémáját, később minden finomságát eldobva, káromkodva adta a tudtára párjának, hogy számára ez nem fér bele. Ennyi sípolást talán az összes eddigi adás során nem lehetett hallani, mint a hétfői adásban. A végén már Brumi is belendült, és a házaspár trágár módon beszélt egymással.

Ez a váratlan mélypont óriási kétségeket keltett a férjben, aki azt is Reni fejéhez vágta, hogy esze ágában sincs egy pár napos ismeretség miatt többéves viszonyokat megszakítani. Ezután pedig egész egyszerűen úgy fogalmazott: a házasságuk kuka.

Reni és Brumi kapcsolata jól alakult (Fotó: TV2)

Mindezek előtt egyébként már azon is összefeszültek, hogy Brumi szerint Reni egy piperkőc nő, aki képtelen vastag smink nélkül létezni. Persze a nejének se kellett több, aki azzal vágott vissza, hogy ő is jobbra számított: egy magasabb, laposabb hasú, oldalháj nélküli pasira…

Hogy ebből a gödörből van-e kiút, nem tudni, de kár lenne értük, Fecső Judit és Szolnoki Szabolcs mellett ugyanis az ő kapcsolatuk alakult a legjobban. Sokáig úgy tűnt, a pszichológusok nagyon is ráéreztek, hogy ők ketten jól működhetnének.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!