Napi friss

Árkus József még Lenin macskájából is viccet csinált

A neve összeforrt a Ludas Matyi vicclappal és a Parabolával. Az emberek imádták szabadszájúságát, a rendszer pedig elnézte vitriolos stílusát, hiszen neki sikerült a lehetetlen: a pártelitet is megnevettette.

A Nagykanizsán született Árkus József nem volt beszédes kisgyermek. „Kétéves koromig egy mukkot sem szóltam, már kezdtek aggódni értem a szüleim – mesélte egy interjúban. – Aztán egyszer egy vasárnapi ebédnél megszólaltam: ’Anyám, ez a leves sótlan.’ Megállt a kés a levegőben. Apám azt kérdezte: ’Miért nem mondtad, hogy te már tudsz beszélni?’ Azt feleltem: ’Azért, mert eddig még sosem volt sótlan a leves.’”

Édesapja sörgyári munkás, édesanyja textilgyári kötőnő volt, a jobb élet reményében költöztek Budapestre, ahol Árkust a gimnázium után, már sorkatonaként, továbbképzésre küldték egy újságíróiskolába. Az ötvenes években a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán dolgozott, de az ’56-os események hatására leszerelt, és ezután lett újságíró. Dolgozott a Népszabadságnál, majd a Ludas Matyi főszerkesztője lett, de sztárrá a Parabolával és annak szilveszteri adásával, a Szuperbolával vált. Bátran kritizálta a szocialista rendszert, viccet csinált a pártvezérekből, de szájára vette Lenin macskáját és Kádár János metrójegyét is. Valahogy mégis mindig megúszta… Az MSZMP vezetői is szórakoztatónak találták ugyanis, az emberek meg azt érezték, helyettük mond oda az elitnek. No és ott volt az a sok meztelen nő, akiket csak az műsorában láthatott a néző.

A magánéletét mindig szemérmesen kezelte. Annyit azért tudni, hogy kétszer volt nős, és második házasságából született egy lánya, Éva. „Van egy unokám is, Gabriella, aki szintén büszke a nagyapára, mert még nem tud róla mindent” – tette hozzá a tőle megszokott fanyar humorral Árkus, aki akkor is szórakoztatta a Mikroszkóp Színpad nézőit, amikor kiderült, agydaganata van. Végül 1992 szeptemberében hunyt el 62 évesen.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Horoszkóp különszáma!

A Story Sztárotthon különszám kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!