Napi friss

X-Faktor: Zilincki Nóra távozott a versenyből

Tóth Andi így mentorált nélkül maradt.

A folytatásban Sárközi Roland és Radics Gigi A szépség és a szörnyeteg főcímdalát adták elő. Gáspár Laci szerint most volt Sárközi Roland a legjobb, Tóth Andi is tűpontosnak értékelte a produkciót. Valkusz Milán szerint viszont Rolandnak nem sikerült dominánsnak maradnia Gigi mellett, több energiát szeretett volna látni. Majkának azonban tetszett, szerinte ez a produkció nem arról szólt, hogy Rolandnak Gigi fölé kellett kerekednie. Roland szólóban utána Balázs Fecó Maradj velem című dalát adta elő, a közönség és a zsűri állva tapsolt. Valkusz Milán szerint a 18 éves énekes igazi unikum. Tóth Andi szerint végre megvalósult a hajlítás és a nem hajlítás közötti arany középút. Majka nagyon élvezte az előadást. Gáspár Lacit szemlátomást mélyen megérintette a produkció. Hangsúlyozta, hogy megérte Rolandot megszabadítani a sallangoktól és újra felépíteni. Mivel a két szék már foglalt volt, következett a nézői szavazás. Roland Zilincki Nóra helyét foglalta el, aki ezzel veszélyzónába került.

Következett az ÉBERKÓMA és a Váradi Roma Café közös produkciója. Gáspár Lacit annyira nem fogta meg az előadás, szerinte ebben sokkal több van. Tóth Andi szerint megoldották a feladatot. Valkusz Milán mindkettőjüknek igazat adott. Majka szerint a fiúk mellett szól, hogy egyedi dolgot akartak létrehozni. A szóló egy saját dal lett, ami nagyon tetszett Valkusz Milánnak, bár megjegyezte, hogy nem mindig érti, mit mondanak, az energia mindent visz. Gáspár Lacinak hiányzott a refrén. „A hiphopban pedig csak akkor dobhatod le a ruhát, ha nagyon pacek vagy” – jegyezte meg, miután a produkció közben az egyik tag megszabadult a subájától. Tóth Andi megvédte a produkciót és a subaledobást is. A zsűri 3 igennel engedte tovább az együttest. Ezzel Sárközi Roland és Zilincki Nóra került veszélyzónába. A közönség végül Sárközi Rolandot juttatta tovább, így Zilincki Nóra távozott a versenyből.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!