Napi friss

Évről évre szebb: Szabó Zsófi rengeteget változott az első szereplése óta

25 éve szerepel a nyilvánosság előtt. Mutatjuk, mennyit változott.

Szabó Zsófi még csak 36 éves, de élete nagy részét rivaldafényben élte. Köszönhető ez annak is, hogy Szabó Gyula Kossuth-díjas színművész lánya, és gyerekkora óta kíváncsiak voltak rá édesapja tisztelői. A veleszületett népszerűséget azonban kamatoztatni is tudta, hiszen 2009-ben, 15 évvel ezelőtt már a Jóban Rosszban színésznőjeként láthattuk.

Hosszú időre aztán az RTL-hez igazolt, idén azonban visszatért a TV2 képernyőjére, és úgy tűnik, jól tette, hiszen egyre több lehetőséget kap. Nemcsak a Mokka műsorvezetője és a Sztárban Sztár háttérműsorát vezette, hanem a Dancing with the Starsban is megmutatta tehetségét.

Szabó Zsófit pedig egyaránt imádja a közönség és a zsűritagok is, a műsorban hétről hétre egyre több pontok zsebelnek be táncpartnerével, Andrei Mangrával. Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a 36 éves édesanya milyen elképesztő formában van. Arra viszont már valószínűleg csak kevesen emlékeznek, hogy milyen volt karrierje kezdetén.

Így változott Szabó Zsófi az évek során, íme!

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!