Napi friss

88 éves lett Egri János: fotókon a nem mindennapi élete

Két nagy szenvedélye van: a tévézés és a jégkorong. Előbbit el tudta engedni, a sportban azonban máig aktív.

Egri János a napokban ünnepelte 88. születésnapját. Az egykori tévés legendának, úgy tűnik, mindig van oka ünnepelni. Két éve volt például, hogy gyémántdiplomát kapott a Műszaki Egyetemen, ugyanis akkor volt 60 éve, hogy lediplomázott a Villamosmérnöki Karon. Annak idején űrtávközlésből doktorált.

Egri Jánosnak évtizedeken át az egyik nagy szenvedélye a televízió volt,  olyan műsorok kapcsolódnak a nevéhez, mint a Játék a betűkkel vagy az Elmebajnokság. Mégsem roppant össze, amikor a 90-es évek közepén egyik napról a másikra eljött a tévétől. Nem önként, hanem küldték… „Antal Imrét is ekkor küldték el. Őszintén megmondom, nem voltam bánatos, mindig is azt gondoltam, bizonyos dolgokat abba lehet hagyni” – nyilatkozta egykor.

Gundel Takács Gábor egyszer egy interjúban azt mondta róla: becsüli, hogy el tudta engedni a rivaldafényt, a népszerűséget. Egri János ugyanis teljesen hétköznapi módon viselkedik: élvezi az életet, és meg sem látszik rajta, hogy már nincs a középpontban.

Egérnek, ahogy a sporttársai és a barátai szólítják, másik nagy szenvedélye a jégkorong. A kitűnő műsorvezető ugyanis háromszoros magyar bajnok kapus. Ezt soha nem hagyta abba. „Sportközvetítéseimnek csúcspontja azonban az 1972-es müncheni olimpia volt. Ott az ökölvívás kommentátora voltam – mondta korábban. – Hetente egyszer megyek jégkorongedzésre, a sport szeretetét, amit a fiamnak is átadtam, mindenkinek csak ajánlani tudom. Megtanít a fájdalom elviselésére, küzdeni a győzelemért, megtanítja a csapatszellemet.”

Fotókon Egri János élete, íme!

Kiemelt kép és fotók: Mudra László; DFP;  Fortepan/Szalay Zoltán; Kende Tamás, Toroczkay Csaba, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!