Napi friss

A Nyerő Páros nyertesei megfelezik a nyereményüket: külön-külön költik el

DJ Jauri és Berényi Dorina 5 099 672 forintot vihetnek haza.

Simon Attilát és Simon Erikát legyőzve az első helyen végzett DJ Jauri, azaz Győrfi Márton és párja, Berényi Dorina a Nyerő Páros című műsorban. Ők ketten már a műsor előtt megbeszélték, hogy ha első helyen végeznek, akkor igazságosan kétfelé osztják a nyereményüket. Így aztán fejenként valamivel több, mint két és félmillió forinttal lettek gazdagabbak. „Befektetés-mániás vagyok, vagy a takarító startup cégembe, vagy valamelyik lakásomba fogom invesztálni a rám eső részt. Jó helye lesz, és kicsit begyorsítja a folyamatokat, előbb lesz meg a hőn áhított anyagi függetlenségem és biztonságom, amit évekkel ezelőtt kigondoltam magamnak” – árulta el a story.hu-nak Jauri, mire költi a nyereményt.

Dorinának is megvannak a maga tervei: „Azt terveztük, hogy egy közös hosszabb vakációra megyünk el belőle, de Marci épp egy kis lakás felújítása előtt áll, úgyhogy az ő része már a bútorokra el fog menni. Én ezt az összeget inkább egy jól kamatozó számlába fogom betenni, már több ilyen számlám is van, amire a nyugdíjas évekre gyűjtök, vagy majd a jövőbeli gyerekeknek adom.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!