Napi friss

Csősz Bogi: „Nem vagyok a dubaji listán, és nem is leszek”

Csősz Bogi azt is elárulta, milyen feltétellel vállalta annak idején a luxusfeleséges sorozatot.

Annak idején a Feleségek luxuskivitelben című realityben ismerte meg az ország Csősz Boglárkát, aki akkor még egy dúsgazdag török építési vállalkozó feleségeként szerepelt. A Kiskegyed legutóbbi podcastjából azonban az is kiderül, milyen feltétellel vállalta el annak idején a szereplést. „Volt egy feltételem, amihez ragaszkodtam. A műsorkészítőkkel úgy egyeztünk meg, hogy nagyon sok kreatív produceri tevékenységet el tudok végezni. Tehát én mindig úgy vállalok csak feladatokat, hogyha van rálátásom a teljes produkcióra. (…) Akkor ez egy nagyon-nagyon jó feladat volt számomra, tehát nagyon élveztem a kihívásait.” Csősz Bogi szerette volna megmutatni, mivel jár vagyonosnak lenni. „Gyerekkoromban nem mozogtam ebben a világban, és nagyon kevesen jutnak el oda. Viszont aki eljut, nagyon sokszor nem szereti megmutatni, hogy ez mivel jár, ez milyen is belülről. És én egy kicsit úgy voltam vele, hogy akkor bontsuk ki. Tehát, hogy akkor mutassunk belőle valamit, ami még bevállalható.”

Csősz Bogi a Totem című műsorban is szerepelt a TV2-n (Fotó: TV2)

Arról is beszélt, hogy újra elmenne-e egy ilyen műsorba. „Azt nem mondom, hogy nem mennék el, hanem inkább azt mondom, hogy másképp mennék el. Tehát hogy nem az a karakter lennék, mint azelőtt voltam. Akkor például sokkal jobban befolyásoltak az emberi kapcsolatok, az embereknek a viselkedése, a reakciója. Most megtaláltam azt a fajta belső harmóniámat, nyugalmamat, hogy egyáltalán nem befolyásol senki. Tehát hogy egyszerűen tudom, hogy ki vagyok, és aki ennek örül, és ezt be tudja fogadni, az jó, aki nem, azt békével elengedem. (…) És talán ezért van az, hogy sokkal kevesebbet szerepelek, mert már nem akarok mindent is elvállalni.”

A beszélgetés elején szóba kerül a szereposztó dívány is, majd a riporter rákérdez: „Akkor te nem vagy a dubaji listán?” „Nem vagyok a dubaji listán, és nem is leszek” – hangzott a válasz.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!