Napi friss

Józsa Imre: Négy szerelme volt, egyvalaki mellett azonban örökre kitartott

A néhai színész sosem adta fel. Túl korán itt hagyott minket.

Imádott és tudott élni, még jobban szeretni. Négy nagy szerelme lett, aki mellett viszont tűzön-vízen át kitartott, az Thália volt. „Imre, nagyon érdekes, soha nem hívtalak így. Te a Józsa voltál, én a Vándor, vagyis igazából egybeírva, a Józsaimi voltál. Szörnyű ez a múlt idő. Hihetetlen életigenlésed volt, soha nem feledlek. Isten veled, Józsaimi…” – így búcsúzott kollégájától a temetésen Vándor Éva. Kezdetben nem úgy tűnt, hogy kollégák lesznek, mert Józsa Imre középiskolai tanulmányait finommechanikai műszerészként fejezte be, majd a Magyar Optikai Művekben dolgozott. Ezután került a Színművészetire, itt 1978-ban diplomázott.

A tehetségére jellemző, hogy már főiskolásként hat filmben mutathatta meg a képességeit. Később szerepelt a Lindában, a Szomszédokban, a Magyar vándorban, utoljára pedig a Gondolj rám című alkotásban. Számos színdarabban, de szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, az ő hangján szólalt meg például Nicolas Cage.

Első házasságát még hallgatóként kötötte, Málnai Zsuzsát vette feleségül. 1980-ban született meg a lányuk, de négy év múlva elváltak. Borbála később két fiúunokával ajándékozta meg őt. Második felesége Kocsis Judit színművész volt, majd Létay Dórát vette el, akitől a második lánya, Emma született, de ez a házassága is válással végződött. Utolsó éveit párja, Tünde mellett élte.

Ők négyen mind ott álltak a sírja mellett, Józsa Imre ugyanis nagyon korán, mindössze 62 évesen hunyt el 2016. október 30-án. A gyilkos kór vitte el, pedig mennyire akart még élni! Ahogyan Vándor Éva is emlegette a gyászbeszédében, dacolva a sorssal, még nagybetegen is vett egy motort, dicsekedett vele, azt tervezte, bőgeti majd, ha jobban lesz. Amúgy is rajongott a sebességért, úgy hírlik, élete során 55 autója volt, és egyiket jobban szerette a másiknál. Hobbija volt a horgászat is, és a hajtás az ügetőn, meg a golf. De mindig mindent alárendelt a munkájának, mert a legnagyobb szerelme a színház maradt.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!