Napi friss

A Nyerő Páros Dorinája dubaji munkájáról mesélt: „6-8 milliót keresek”

Azt mondja, ha egy évig nem dolgozna, akkor is kényelmesen élne.

DJ Jauri párja, Dorina Dubajban élt majd tíz évig, és ingatlanközvetítéssel foglalkozik. A Nyerő Páros szereplője a szerelem miatt költözött haza, ám nem adta fel kinti állását sem, miután a Covid miatt nehéz helyzetbe került.

Eleinte egy ruhaboltban dolgozott, ezután jött az ingatlanértékesítés. Az első hat hónapban a hét minden napján azt figyelte, hogy a nagyok hogyan beszélnek az ügyfelekkel, hogyan üzletelnek, és minden titkot ellesett. Látta, hogy kollegái luxuskocsikkal közlekednek, a legdrágább órákat hordják, arra gondolt, ha nekik megy, neki is fog. Közben megpróbált lakásokat eladni, de nem járt sikerrel. „Úgy százezer forintom maradt, amikor öt hónap után végre sikerült egyet értékesíteni. Két és fél millió forint volt a jutalékom, ebből a hiteleimet fizettem vissza” – mesélte Dorina a Bestnek.

Aztán beindult az üzlet. Három éve ugyanis felfedezett egy üzleti rést, és ma már ez teszi ki munkája legnagyobb részét. „Van egy pesti ügyvéd barátom, ő keresett meg, hogy sok ügyfele szeretne Dubajban ingatlant vásárolni, főleg befektetési céllal, nekik kellene segítenem felkutatni lakásokat. Az évek során volt olyan magyar ügyfelem, aki egymilliárd forintért vásárolt öt lakást, de olyan is, aki 60 millióért egyet. Ezek után kapok én jutalékot. Nincs okom panaszra, mert bár nem Rolls Royce-szal közlekedem, ha nem dolgoznék egy évig, akkor is kényelmesen megélnék. Szerencsére olyan szerződésem van egy dubaji céggel, hogy lakásonként 6-8 millió forint a jutalékom.”

További részletek a Bestben!

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!