Napi friss

Tóth Dávidot képtelen elfelejteni egykori Nagy Ő-s randipartnere?

Pedig már három év eltelt a műsor óta.

17 év után 2021-ben a TV2 újra műsorra tűzte a Nagy Ő című párkereső valóságshowt. Ez volt a produkció negyedik évada, melynek főszereplője Tóth Dávid lett. A világbajnok kajakos úgy volt vele, Ámor nyila bárhol eltalálhatja, így nyitottan állt a kalandhoz, hogy tucatnyi gyönyörű lánnyal ismerkedjen meg. Ugyanakkor elég hamar kialakult egy kölcsönös szimpátia az egyik versenyzővel, Lovas Annabellával, akivel egészen a műsor végéig szoros volt a viszonya.

Olyannyira, hogy az utolsó éjszakát együtt is töltötték, ám Dávid végül mégsem neki adta az utolsó rózsaszálat. A virágot a műsorba csak sokkal később csatlakozó Szalai Laura kapta. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is ez a szerelem, az azóta eltelt pár évben pedig ki-ki megtalálta a párját. A sportoló például már jó ideje együtt él új párjával, Laura pedig már a műsor adásba kerülésekor más oldalán volt boldog.

Laura és Annabella jó viszonyban váltak el a műsor után (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Annabella viszont ezután teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A napokban azonban újra visszatért, mi több, berobbant az Instagram-oldalára, ahol minden túlzás nélkül, fél óránként posztolt valamit az elmúlt éveiből. A rengeteg kép és videó mögött megannyi kaland és utazás sorakozik. Ám Annabella követőinek feltűnt, hogy egyes fotók és a hozzá fűzött gondolatok Tóth Dávidhoz és a vele töltött randikhoz köthetőek…

Annabella végül nem nyerte el Tóth Dávdid szívét (Fotó: TV2)

Szavaiból pedig többen arra a következtetésre jutottak, hogy Annabella még három év után sincs túl a kajakoson. Az egyik ilyen véleményt ő maga is kommentelte, s azt írta: szerinte az elengedésnek nincs időpontja, egy szerelemért pedig mindent meg kell tenni, a végsőkig küzdeni kell. Mintha így akart volna üzenni Tóth Dávidnak, hogy még ennyi idő után is őt szereti…

De míg pár napja minden látható és olvasható volt Anabella közösségi oldalán, addig mára minden, a kajakoshoz köthető fotóját, gondolatát törölte. Most már csak azt hangsúlyozza, hogy olyan emberekkel szeretne beszélgetni az oldalán, akikkel hasonló a lelki világa, és akikkel kölcsönösen építik, erősítik egymást.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!