Napi friss

Micsoda meccs volt! Sárközi Ákos és Varga Viktor összecsapásának két győztese lett

Még Kokó is elismerte, hogy a sztárséf tiszteletet érdemel, amiért így helytállt az énekessel szemben.

A vasárnap esti Sztárbox szuperdöntőn a férfi könnyűsúly kategóriájában Sárközi Ákos és Varga Viktor mérkőztek meg egymással. Nem túlzás kijelenteni: az este leglátványosabb mérkőzése volt az övék. Ákos egy vörös színű motoron gurult be a sportcsarnokba, míg Viktor spártai katonaként – még sisak is volt a fején – érkezett meg. Az énekes hat kockát is festett a hasára – bár azzal talán nem számolt, hogy a meccs hevében „izmai” majd lefolynak…

A sztárséf és az énekes keményen indította az összecsapást, Viktort még le is kellett állítani, mert szabálytalanul ment neki Ákosnak. Az első két menet az énekesé volt, a sztárséf kétszer is talajt fogott, mind a kétszer rá is kellett számolni, ő azonban nem adta fel. Viktor előnye szemmel látható volt: jóval magasabb Ákosnál, a karjai is hosszabbak, így eleinte kérdéses volt, a séf vajon kibírja-e a végéig. Az énekes azonban hamar kifáradt, így Ákos – ha nem is sokáig – átvette olykor a vezetést, és bevitt néhány ütést az énekesnek.

Míg Csobot Adél sokkos állapotban figyelte a ring mellől az eseményeket, Kovács Kokó István, Szépréthy Roland, Szujó Zoltán és Héder Barna nem győzték kifejezni elismerésüket, amiért Sárközi Ákos így helytállt Varga Viktorral szemben. Végül mind a négy menet lement, és a pontozó bírók úgy látták, az énekes teljesített jobban a ringben. „Csodás élmény. Még nem vagyok jelen. Lehet, én nyertem?” – kommentálta Viktor a győzelmét Héder Barnának.

Sáközi Ákos ugyan alulmaradt, de a közönség szívét megnyerte, jelentette ki Héder Barna. „Aki nem próbálta még ki ezt a ringet, az próbálja ki, mert nagyon jó érzés” – mondta Sárközi Ákos, aki úgy értékelte az összecsapást, hogy nem lehetett rá felkészülni. Elismerte, hogy Viktornak hatalmas előnyt jelentettek hosszú karjai és a magassága, de kondiban ő volt a jobb. Úgy vélte, Viktor ezért is támadt olyan hevesen. A séf egyébként hiába vesztett, elsőként gratulált az ellenfelének.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!