Napi friss

Hadas Kriszta tegnap este még Csonka Picivel lépett fel: „Olyan jókedvű volt!”

Tragikus halála előtti estén még nyoma sem volt rosszullétnek, gyengeségnek Hadas Krisztán. A műsorvezető-riporter utolsó beszélgetésén a Story munkatársa is részt vett.

A népszerű riporter a budapesti Bálint Házban beszélgetett a Családmesék sorozatában Csonka Andrással és annak nővérével szerda este, ahol a Story magazin munkatársa, és úgy tudjuk, Hadas Kriszta édesanyja is jelen volt.  Az 53 éves műsorvezető a beszélgetés alatt nevetgélt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy bármi baja lenne. A produkció hét órakor kezdődött és nyolcig tartott, mindenki nagyon élvezte a szellemes diskurzust. Igaz, Kriszta közben többször is vizet kért, és melege is volt, de mivel fülledt volt a teremben a levegő, mindenki hasonlóan érezte magát.

Kollégánk a beszélgetés után a testvérpárt fotózta, amit Hadas Kriszta türelemmel végig várt, majd Csonka Andrással ment el.

Csonka Pici is ledermedt a hír hallatán: „Ezt én nem hiszem el, olyan jókedve volt tegnap este. Nekem nem panaszkodott semmire” – mondta szomorúan a story.hu-nak a színművész.

A csütörtök délelőtt, vásárlás közben szívinfarktust kapott Hadas Kriszta halála felfoghatatlan a televíziós, újságíró szakma számára. A közösségi oldalakat máris ellepték a rá emlékező írások, a személyes hangvételű búcsúüzenetek.

Az utolsó fotó Hadas Krisztáról:

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu; TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!