Liptai Claudia lánya, Gesztesi Panka a nyáron töltötte be a 18-at. „Sosem felejtem el, nem sokkal a születésnapja előtt megyek be a szobájába, és zokog. Egyébként sírós csaj, ebben hasonlítunk, ő is nagyon meg tudja élni az érzelmeit. Kérdezem, miért sír. ’Én nem akarok felnőni, nem akarok tizennyolc éves lenni.’ A bulira vágyott, a felelősségre viszont egyáltalán nem. Én annak idején bezzeg alig vártam, hogy felnőtt legyek, bár az egy másik világ volt. Panka sokat változott, a legpokolibb kamaszidőszakon szerintem túl vagyunk. Tizenhárom és tizenhét éves kora között elég kemény volt – magyarázta Liptai Claudia a Nők Lapjának adott interjújában.
Arról is beszélt, mi volt a túlélési technikája abban az időszakban. „Ahogy egy barátnőm mondta: állj be a sarokba, változz fikusszá, és fotoszintetizálj! Ezt tudod csinálni. Nem volt túlélési technikám. Időnként üvöltöttem, máskor sírtam. Istenem, ki ez a gyerek? Erre jók a barátok, hogy elmondják, ők is ugyanezen mennek keresztül. Panka ebből a szempontból csodálatos, rengeteg barátja van, sok közösség tagja, mindig van kihez szólnia. Elkerülte a kamaszkori depresszió, amitől egyébként a legjobban féltem. Rosszkedvű persze volt, illetve amikor tizenhárom évesen elvesztette az apukáját, az borzalmas időszak volt, és az a fájdalom sosem fog elmúlni. De most ügyesen keresi az útját, jó irányba halad, jó értékrenddel. Most végez majd a gimnáziumban, érdekli a divat, divatmarketinget akar tanulni, nem tudom, ez mit jelent pontosan. Jobban örülnék, ha esztergályosnak tanulna, és lenne egy szakmája.”
További részletek a legfrissebb Nők Lapjában!
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu