Napi friss

Kemény Dénes és gyönyörű felesége így festett a vörös szőnyegen – fotóval

A vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya és neje több mint húsz éve vannak együtt.

Nemrég mutatta be a Játékszín A lány a vonaton című előadását. A premieren hemzsegtek hazánk hírességei, akik örömmel pózoltak a fotósoknak a vörös szőnyegen. A bemutatóra Dr. Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya és felesége is tiszteletét tette.

Dr. Kemény Dénes és felesége a teátrum igazgatójával, Bank Tamással (Fotó: Játékszín)

Kemény Dénesnek egyébként ez a második házassága, több mint húsz éve vannak együtt a feleségével. „Úgy érzékelem, hogy a feleségem sem nagyon szomorúan fekszik le esténként aludni. Tehát lehet, hogy nincsenek komoly problémák” – fogalmazott korábban a Best Podcastban. Amikor arról kérdezték, hogy a 21 év korkülönbséget soknak, kevésnek vagy elégnek érzi, így felelt: „Először kicsit merésznek éreztem. Azon a határon voltam, hogy sok. Nemrég, a filmbemutató után a vízilabdás fiúkkal elmentünk vacsorázni, van olyan egykori játékosom, akinek huszonnégy évvel fiatalabb a párja, és van olyan, akinek huszonöt. Hozzájuk képest én lemaradtam.”

Kiemelt kép: Szabó Lilla/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!