Napi friss

Gyász az Operaházban: elhunyt Dózsa Imre

Nyugodjon békében!

Az Operaház szombaton kiadott közleményéből derült ki, hogy 83 évesen elhunyt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze. „Maradandó alakításai közt említhető a Diótörő herceg, Desiré (Csipkerózsika), Siegfried (A hattyúk tava), Albrecht (Giselle), Basil (Don Quijote), Colas (A rosszul őrzött lány), A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és a Spartacus címszerepe, utóbbiban Crassusként is emlékezetes maradt. De táncolta Balanchine, Béjart, Kylián és Seregi más koreográfiáit, Fodor Antal A próba című rockbalettjében pedig Jézus szerepében lépett színpadra. 1983-1984 között a balettegyüttes igazgatói pozícióját töltötte be, 2011-től haláláig a Magyar Nemzeti Balett gyakorlat- és próbavezető balettmestereként tevékenykedett. Az érdemes és kiváló művész gazdag pályáját számos kitüntetéssel és elismeréssel jutalmazták. A már említett díjai mellett átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést és a Magyar Táncművészek szövetségének életműdíját, a közönség pedig beválasztotta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé is. 80. születésnapját a Magyar Nemzeti Balett gálaműsorral ünnepelte 2021-ben az Erkel Színházban, ebből az alkalomból jelent meg portrékötete “A tánc a korlátait legyőzni képes ember művészete” címmel Major Rita tollából az OPERA gondozásában” – idézték fel a megemlékezésben.

Kiemelt kép: Pixabay

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárotthon különszáma!

A Story őszi különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!