Minden bizonnyal Simon Attila és felesége, Erika ismerik egymást a legjobban a Nyerő Páros játékosai közül, hiszen 19 éve vannak együtt. „Egy szórakozóhelyen találkoztunk. Egy egyéjszakás kalandnak indult az az este… A kaland elmaradt, helyette ismerkedtünk, főleg beszélgettünk, aztán a következő napokban is. Hamar beleszerettünk egymás tiszta szívébe – mesélte a Storynak Simon Attila, és azt is, hogy Erikának korábban volt egy tíz-, neki pedig egy közel ötéves kapcsolata. Amikor találkoztak, épp a „tombolós” időszakukat élték, amibe sok minden belefért. – Összejöttünk, és mindketten éreztük, hogy ebből egy hosszú távú kapcsolat lesz. Akkor lettem ebben teljesen biztos, amikor édesapám beteg lett. Erika rengeteget segített, vitte kemoterápiára, ott volt mellette, sokszor helyettem is, amikor én edzettem vagy fociztam” – mondta a gyermeki álmát megvalósító, az első osztályban is focizó sportoló. Simon Attila végül 2006-ban a Vörös-tenger partján, ahogyan fogalmaz, némi teszetoszázás után kérte meg a szíve hölgyének kezét.
További részletek a legfrissebb Storyban!
Kiemelt kép: RTL