Napi friss

Árpa Attila világsztárokkal szerepel egy új sorozatban: testhezálló karaktert alakít

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban olyan jól állt neki a nagyúr szerepe, hogy ismét sötét karakterré változik.

A Dűne-filmekből készült hatrészes sorozat, a Dűne: Prófécia november 18-án jelenik meg, előzetesében pedig a magyar rajongók azonnal kiszúrták Árpa Attilát. Sőt azt is, hogy hasonlóan Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanhoz itt is egy sötét, semmi jót nem sejtető figurát alakít. A színész az RTL-nek meg is erősítette, hogy valóban maradt a jól bevált figuránál és egy ármánykodás, cselszövés nem áll távol a karakterétől. Árpa Attila a Nagy Házak egyik képviselőjét alakítja, aki a Császárhoz érkezik. Azt is elárulta, hogy az első hat részben csak keveset lesz látható, a második évadban azonban már aktív szerepe lesz a háttérben történő cselszövésekben. A sorozatban olyan világhírű színészekkel játszik együtt, mint Emily Watson és Olivia Williams.

Az előzetes 1 perc 10. másodpercénél láthatjuk Árpa Attilát:

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!