Napi friss

Vomberg Frigyes: „Elég nagy baj van Magyarországon a vendégek ízlésével”

A séf szerint a gasztroműsorok sem lendítenek sokat a magyarok étkezési kultúráján.

Már-már pesszimista a magyar gasztronómiával kapcsolatban Vomberg Frigyes, pedig tanított is jövőbeni szakácsokat, szakácsversenyekre készít fel csapatokat, és nem utolsósorban a Séfek Séfe műsorában a három séf egyike. Ugyanakkor úgy érzi, az edukálásban nagyon messze vagyunk attól, hogy valódi változásokat érjünk el a hazai gasztronómiában. „Amit örököltünk, azt nem tudjuk megváltoztatni. A magyar emberek fejében nem egy polgári tudat van, hanem egy szűk, paraszti identitású konyha és annak az étkezési kultúrája. A magyar ember továbbra is ezen a síkon gondolkodik, és elfogadtuk, hogy ez a magyar konyhánk. A magyar ember olyan feneketlen bendővel bír, hogy éhen akar halni, és neki az a jó, hogy egy tányéron kapja meg az ételt, és nem akar még egyszer felállni sem” – mondta Vomberg Frigyes a Telexnek adott interjújában. Mindennek a séf szerint nemcsak a felülről irányítottság volt az okozója, hanem az évek alatt a generációk közti különbségek. Ezekkel ma már ő sem tud mit kezdeni, ezért nem tanít szakácsokat a főzés tudományára.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Vomberg Frigyes még abban a szakmai közegben nőtt fel, hogy a konyhafőnök a csapat „apja”, aki bár keményen irányít és kézben tartja a dolgokat, ha bárkinek gondja van, ő gondoskodik róla először – mindez egyébként őrá jellemző a leginkább a Séfek Séfe műsorában is. A hasonló műsorokról ugyanakkor szintén megvan a véleménye. „Tudod mi adott valamit? Amikor Stahl Judit megjelent, mert a háziasszonyoknak kinyitotta a szemét. Az egy változás volt, az egy gasztroműsor volt. Az, hogy most vannak gasztró show-műsorok, azt nem tudom, hogy gasztró vagy show. Mindenki döntse el, ebben én nem tudok nyilatkozni, és nem is akarok” – húzta alá a séf.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!