Napi friss

Varga Viktor reagált a szerelmi botrányára

Az énekest kikészítette a tegnapi szerelmi botrány a Sztárboxon.

Noha megnyerte a meccset Sánta Laci ellen, Varga Viktor örömmámora nem tartott tovább pár pillanatnál, a meccs után ugyanis nőügyeivel találta szembe magát. Mint azt a story.hu kamerája elcsípte, az énekes a volt párjával, Lilivel és egy ismeretlen, szőke hajú lánnyal került szerelmi sokszögbe: míg Lilit nagy öleléssel üdvözölte, a mellette álló szőke lányt forró csókkal, mire exe kiviharzott a Sztárbox stúdiójából. „Ah, vannak itt szerelmi bonyodalmak, de már nincs is kedvem ezzel foglalkozni. Már ott tartok, hogy nem szeretem elhívni egyik barátnőmet sem, mert most is, lejövök a ringből, és egyből megy a balhé. És itt is ezzel kell foglalkoznom. Elég volt. Én egy szabad ember vagyok továbbra is” – mondta a meccs után a story.hu-nak az énekes.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu

Annak viszont nagyon örült, hogy a szülei, a barátai, a zenésztársai élőben szurkoltak neki, és noha beteg is volt, végül a győzelemig tudta vinni a mérkőzést. „Öt-hat napot feküdtem, csak esténként egy-egy rövid kesztyűzésre tudtam lemenni, egyébként nyomtam az ágyat. Nem tudtam, bírni fogom-e a mérkőzést, és amúgy nem is bírtam. Már az első menetben alig kaptam levegőt. Ráadásul Laci nagyon kemény ellenfél volt, le a kalappal előtte.”

Viktornak egyébként egy éve semmi másra nincs ideje, csakis az edzésre. Bár hétvégenként 3-4 koncertje van, a zeneszerzés nagyon háttérbe szorult. „A zenei pályafutásom jelenleg kimerül abban, hogy megírom a bevonuló zenéimet, minden meccsre új tematikában. A cél most nem más, mint a győzelem. Remélem, sikerül is!” – tette hozzá bizakodva.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!