Napi friss

Fájdalmas vallomás a Nyerő Párosban: Simon Attila és Simon Erika válni akartak

A focista őszintén mesélt a magánéleti válságukról, felesége eközben sírva hallgatta.

A Nyerő Páros szereplői közül Simon Attila és felesége, Simon Erika vannak együtt a leghosszabb ideje: közel 19 éve. Szabó Simon ebből kiindulva őszinteségre késztette a focistát, amikor mindenki előtt rákérdezett: megcsalta-e valaha a nejét. „Nagyon sok nehezségen mentünk keresztül. A második gyerek születése után megromlott közöttünk a kommunikáció. Mindketten egóból vitáztunk, az összes vitánk személyeskedésbe torkollott, ez odáig fajult, hogy Erika három évvel ezelőtt azt mondta: elég, és be szeretné fejezni a kapcsolatot” – idézte fel Simon Attila a megrendítő történetet, amit neje sírva hallgatott.

A focista mindezek ellenére igyekezett megmenteni a házasságát, és hangsúlyozta, nem történt megcsalás. Sokkal inkább az volt a baj, hogy nem adta meg a megfelelő tiszteletet a feleségének. „Ez egy nyolc és fél hónapos történet volt, ez idő alatt semmilyen testi kontaktus nem történt – folytatta. – Volt egy nehéz esténk: a lányok épp vacsoráztak (a házaspárnak két kamasz lánya van – a szerk.), amikor közöltem velük, hogy el fogunk válni, mert nem vagyunk képesek ezt tovább folytatni. Véget ért a vacsora, mind a négyen sírtunk… Aznap este éreztem Erikán, hogy ő is rájött, mi hullhat ki a kezünkből” – vallott őszintén Simon Attila, aki utólag visszagondolva hálás ezért a nehéz időszakért, akárcsak a feleségének, hogy kitartott mellette. Mára ismét lángol köztük a tűz, és amíg ez így van, addig biztosak benne, hogy bármilyen problémával megküzdenek.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!