Nemrég ismert emberekkel indult új kalandra. A VIASAT3 Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval című műsorában október 7-től sztárvendégeivel egy lakóautóban járja az országot.
Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!
Az első adásban Szabó Győzőt láthatták a nézők.
Sváby András: Győzővel, aki egyébként régóta a barátom, rengeteget beszélgettünk, mielőtt elmentünk a lakóautóba aludni. Tábortüzet raktunk, főztünk, iszogattunk. Az egyik vendégem, akit majd később láthatnak a nézők, Alföldi Robi, absztinens, egy korty alkoholt nem ivott. Nem is értem, hogy lehet így élni. De visszatérve Győzőre, vele Nyírbátorba mentünk, a szülővárosába, a gyerekkora helyszínére, ahonnan elmenekült. Győző sírt, amikor erről az időszakáról mesélt. Ma már szinte mindenki ismeri a drogos múltját, engem viszont inkább az érdekelt, mi az oka, hogy ilyen nehéz sors jutott neki. A többiekkel – Alföldi Róbert, Geszti Péter, Falusi Mariann, Kajdi Csaba, Lakatos László, Rubint Réka, Szilágyi Liliána – sem olyan témákról beszéltünk, ami a legtöbbször felmerül velük kapcsolatban.
Nos, akkor induljunk mi is a gyerekkora helyszíneire vissza. Indulhatunk?
S. A.: Három meghatározó helyszíne van a gyerekkoromnak, az egyik az V. kerület, ahol a szüleimmel és a nagyszüleimmel éltünk. Apám festőművész volt, itt volt a műterme is, nagy élet zajlott nálunk, művészek, írók, ismert emberek társaságában nőttem fel. A nagymamám a VIII. kerületben lakott, vasárnaponként nála ebédeltünk, mindig ugyanazt: húsleves, rántott hús, sütemény. A harmadik Kisoroszi. Évtizedek óta visszatérő természeti csapás itt az árvíz, mondhatnám, megszoktuk. Ilyenkor az ott élőknek hajóval hozták a kenyeret, tejet, az alapvető élelmiszereket.
A szüleit nem olyan régen, négy-öt éve egy év különbséggel veszítette el. Láttam egy fotót az édesanyjáról, amikor kórházban volt, feküdt az ágyban, kapta a kemoterápiát, és ott feküdt mellette a televízióból jól ismert kutyája.
S. A.: Gyakran becsempésztem Karcsikát, nagyon örült neki, ettől egy picit jobban érezte magát. Anyámat hosszasan kezelték rákkal, szerencsére nem voltak fájdalmai, de kapta a hátára a tapaszokat, erősségtől függően, kéket sárgát, pirosat. Előbb anyám, 78 évesen, rá egy évre apám, 85 évesen ment el. Betegek voltak, mégis felkészületlenül lettem árva, arra ugyanis nem lehet felkészülni, hogy az embernek meghalnak a szülei.
Úgy tudom, fontos számára a család, hajdan a szülei, most pedig a családja. Nem titok, túl van egy váláson. Hogy gondol vissza arra az időszakra?
S. A.: Minden válás kudarc. De mi a volt feleségemmel kifejezetten jó viszonyban maradtunk. Számíthatunk egymásra. Andrea, a párom és a volt feleségem is kifejezetten jóban vannak. Nagyon sok barátom van. Társasági ember vagyok, imádok bulizni, de a családommal, a két nagyfiammal, Tomival és Petivel, a párommal, Andival és a fiunkkal, Milánnal érzem a legjobban magam.
Azt tudom, a párja gyerekorvos, de hogy hol, azt nem tudom.
S. A.: Több helyen is dolgozik, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat orvosa, illetve a Semmelweis Egyetemen intenzív osztályán gyerekorvos. Külföldön is dolgozik, pontosabban a levegőben, interkontinentális jetekkel szállítja a kicsi betegeket Bangkokból New Yorkba, Ulánbátorba, Új-Delhibe… Mindenhova. Inkubátorban, lélegeztetőgépen… Hatalmas felelősség, nagyon büszke vagyok rá.
Mi van a két nagyfiával, melyik merre jár?
S. A.: A nagyobbikat, Tomit, két-három éves korától semmi más nem érdekelte, csak a hajók. Így nem volt meglepő számomra, hogy miután leérettségizett, Angliába ment tanulni hajómérnöknek. A diploma megszerzése után elképesztő jó cégnél kapott munkát, először Angliában, utána Hollandiában. Megbecsülték, csodás fizetése volt, aztán most hozott egy döntést, hogy mással szeretne foglalkozni. Még nem vagyok felhatalmazva, hogy elmondjam, mit fog csinálni, de hamarosan erre is sor kerül. De imádom azt benne, és büszke vagyok rá, hogy van bátorsága ilyen merész döntéseket hozni. Imádom a feleségét, Pötyit is. A kisebbiknek, Petinek művészetszervezői diplomája van, egy galériában dolgozik, jól van a bőrében, ráadásul neki is nagyon helyes barátnője van. Milán késői gyerek, 49 éves voltam, amikor született, most hétéves. Rémálmom volt, hogy bemegyek a fiam óvodájába, és megkérdezik: „A nagypapa? Jött az unokájáért?” Ehelyett bementem az óvodába, és látom, az apák jó része éppen olyan idős, mint én. Milán szórakoztató gyerek, rengeteget nevetünk, értelmes, hogy mi lesz majd belőle, a jövő zenéje. Erre is majd térjünk vissza később.
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu
