Napi friss

Keresztes Ildikó gondolatban már végrendelkezett

A diagnózis után rögtön az édesanyja, a kiskutyája jutott eszébe, és hogy mi lesz a lakásával.

Amikor tavaly novemberben megtudta Keresztes Ildikó, hogy agydaganata van, letaglózta a hír, és rettentően megijedt, mi lesz vele. „Az első gondolatom az volt, hogy kész, én meg fogok halni. A következő gondolat rögtön közvetlenül utána, hogy mi lesz a kutyámmal, az anyámmal, a lakással, a tesómékkal, a keresztlányommal…” – mondta Keresztes Ildikó a Palikék Világa by Manna csatornán. „Ez okoz egy ilyen belső végrendelkezést?” – tette fel a kérdést Palik László. „Abszolút, de abban a pillanatban! Legalábbis ez nálam így történt – válaszolta az énekesnő, aki még akkor sem volt biztos abban, túléli-e, amikor kiderült, hogy a daganat jóindulatú. – Viszont nem tudom, honnan kaptam ennyi erőt… Valószínű, a környezetemből, mert egy emberként állt össze mindenki, és szuper segítséget kaptam. Sőt még nekem kellett mondani, már zavarban voltam, hogy nem-nem, nem vagyok mozgássérült, semmi bajom nincsen.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!