Napi friss

Ezekre költötték a milliókat az Ázsia Expressz nyertesei

Béres Anett és Sáfrány Emese 17 millió forinttal lettek gazdagabbak.

Az Ázsia Expressz győzteseinek 15 millió forint járt, de ehhez még hozzájött az az egy-egy millió forint, amit a két joker játékért kaptak, összesen tehát bruttó 17 millióval lettek gazdagabbak. Ezt osztották kétfelé. „Van egy fogyasztószalonom, ahová új gépeket vettem. És egy szegény családnak – akiket régóta támogatok – félmillió forintot adtam” – árulta el Béres Anett a Meglepetésnek. Sáfrány Emese is a vállalkozását fejlesztette. „Légtornászeszközöket és -kiegészítőket forgalmazó webáruházam van, feltöltöttem az árukészletet, én már felkészültem a karácsonyi rohamra. Ötszázezer forintot pedig átutaltam egy olyan alapítványnak, amely hátrányos helyzetű egyedülálló szülőket támogat. Egy őszi nyaralás azért még belefér: Anett-tel és Laky Zsuzsival Spanyolországba utazunk. Zsuzsit és a férjét, Gusztit nagyon szeretjük, a verseny alatt is korrektek voltak velünk. De Gusztit most itthon hagyjuk, és csak mi hárman, lányok vakációzunk.”

További részletek a legfrissebb Meglepetésben!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!