Napi friss

Curtis a köztévén tűnt fel

Nem sokan fogadtak volna arra, hogy a rapper egyszer a Család-barát vendége lesz.

Ritkán láttuk eddig az MTVA csatornáin Széki Attilát, vagyis Curtist. A rappernek nem volt felhőtlen a viszonya a kereskedelmi csatornákkal. A TV2 egyik sikerprodukcióját, a Sztárban Sztárt cserbenhagyta, amikor nem jelent meg az élő show-n. Az RTL-es The Voice után pedig egy interjúban nehezményezte, hogy az csatorna sem számol vele, de a TV2 sem ültette a Megasztár zsűriszékébe. Arra azonban mégis kevesen tippeltek volna, hogy a rapper majd a Család-barátban tűnik fel.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

A zenész az eljegyzése részleteit osztotta meg a nézőkkel. Barnai Juditnak Dániában tette fel a nagy kérdést.  „Most voltam először Koppenhágában, egy közös kedvencünk, Justin Timberlake koncertjére mentünk. Nagyon izgatott voltam, hogy sikerül majd. A barátaimnak mondtam, hogy a koncert alatt szeretném őt megkérni, de figyelmeztettek, hogy a biztonsági őrök átvilágítanak majd, és akkor lelepleződöm. Egy másik barátom javasolta, hogy van a városban egy hableányos szobor, amihez egy szép, szerelmes történet fűződik, legyen ott” – mesélte Curtis, hozzátéve: sok fotózkodó, ázsiai turista volt körülöttük, akik megtapsolták őket.

Curtis arról is beszélt, hogy menyasszonya az életmódváltásában is segíti. A nyári fesztiválszezon végével szigorú diétába kezdett, mivel most jobban van ideje a fegyelmezett, kiszámítható étkezésre és az edzésre.

A teljes beszélgetés elérhető a műsor Médiaklikk-oldalán.

Kiemelt kép: MTVA

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!