Napi friss

Megmutatta férjét és közös fiukat Vasvári Vivien

Együtt öt gyereket nevelnek, és ebben a mesterséges intelligencia segít nekik.

Vasvári Vivien, aki már felvette férje nevét, így hivatalosan Bodnár Viviennek hívják, az utóbbi időben ritkábban szerepel a nyilvánosság előtt. Kedden azonban a Reggeli vendége volt, sőt férjét, Zsigmondot és kisfiukat, Colint is magával vitte.

Vasvári Vivien a férjével, Zsigmonddal és kisfiukkal, Colinnal (Fotó: rtl.hu/Reggeli)

Nemcsak ez okozott azonban meglepetést a nézőknek, hanem az is, amiről beszéltek a stúdióban. Elárulták ugyanis, hogy gyermekeik nevelésében, helyesebben a házi feladat megtanulásában a mesterséges intelligencia segíti őket. „Azt szoktuk mondani, hogy három-három gyerekünk van, de együtt öt, mert neki is van három, nekem is van három, de egyébként ötöt nevelünk. Ebből az ötből négy iskolás. Nálunk a házifeladat-írás délutánonként elég nagy kihívás: az egyik a spanyolt tanulja, a másik az oroszt – mesélte az apuka, aki a technikai iparágban tevékenykedett.  – Tavaly év vége óta a gyerekek kezébe adtam a mesterséges intelligenciát, és azzal segítem a munkájukat. Ha a nevelt lányom kérdez valamit, akkor nekem arról fogalmam sincs.”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

A vállalkozó Zsigmond ebből kiindulva applikáción és webes felületen is elérhető segítő felületet hozott létre: egy virtuális tanárt, aki bárkinek segíthet gyermekei oktatásában.

Kiemelt kép: RTL, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!