Napi friss

Kamarás Norbi: „Tíz éve játszom a hülyegyerek-szerepet, elég volt”

A Dancing with the Stars idei szereplője lesz Kamarás Norbi, akivel nemcsak a műsorról beszélgettünk, hanem arról is, mi történt vele az elmúlt hónapokban.

Évekig volt az RTL egyik arca volt Kamarás Norbert, így talán ő okozta a legnagyobb meglepetést azzal, hogy a DWTS-ban láthatjuk. „Ez a műsor nekem mindig is tetszett, főként a kihívás miatt, meg hogy ezt nem lehet félvállról venni, elkomolytalankodni – magyarázza. – Láthattuk, milyen lehetőségek lettek volna nekem idén az RTL-en, de a DWTS-hoz több kedvem volt. És mivel ott nem élt folyamatban lévő szerződésem, igazolható voltam.” Mint mondja, ez egy jó lehetőség arra is, hogy megmutassa, igenis van egy komoly oldala. „Tíz éve én játszom a hülye gyerek szerepét, elég volt. Szeretném már magam mögött hagyni a ’laliságot’… De ez nem jelenti azt, hogy a poénkodást is! Csak jó lenne, ha nem néznének már olyan együgyűnek. Ezzel a párom, Odett is egyetért. Ő jól ismer, és szeretné, ha mások is látnák az igazi énem, és azt gondolom, ezt a leginkább most ebben a műsorban fogom tudni megmutatni.” A szerelmesek pár éve vidékre költöztek, a műsor idejére viszont ismét budapesti lakosok lesznek. „Máshogy ez nem menne. A következő hetekben napi kétszer több órákat fogunk próbálni a partneremmel, Daniellával – itt kell lennem helyben. Odett is jött velem, iszonyat jó fej, mindenben támogat. A csajokat hamarosan be is mutatom egymásnak. Szerintem jóban lesznek, Odett nem féltékeny Daniellára, annak ellenére sem, hogy a tánc miatt fizikailag is közel kell kerülnöm hozzá. Meg hát ­Daniellával haverok lettünk már az első pillanatban. Egyáltalán nem mindegy, ki a partnerem. Szóval mázlim van vele, meg úgy összességében is. Életem legjobb szakaszában jött a Dancing, nincs semmi, ami elvinné az időm, kizárólag rá tudok fókuszálni. Aztán bízni kell abban, hogy nem esek ki hamar… Rossz­ lenne a tévében nézni.”

Odett és Norbi között remek az összhang, 2021-ben a Nyerő Páros is ők lettek (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!