Napi friss

Farkasházi Réka: „Nincs gyógymód, egyedül maradtunk!”

Farkasházi Istvánt júniusban diagnosztizálták ALS-sel.

Egy nappal Karsai Dániel halála után a Barátok közt egykori színésznője szomorú hírt közölt a közösségi oldalán. Farkasházi Réka édesapjáról ugyanis nemrég kiderült: ugyanazzal a gyógyíthatatlan betegséggel, ALS-sel küzd, mint a 47 éves korában elhunyt alkotmányjogász. „Nehezen születik ez a poszt. De nem véletlen, hogy éppen ma. Karsai Dániel hatalmas küzdelem után most megpihent. A képen azért nem ő van, hanem az apukám, mert apa ugyanazt az utat járja, amit Dániel járt egészen máig – kezdte a megrendítő bejegyzésében Farkasházi Réka. – Júniusban kaptuk a diagnózist. ALS. Fogalmunk sem volt arról, mit jelent és mivel jár. Persze olvastuk Dániel történetét, de elsőre nem tudtam, nem tudtuk összerakni a mozaikokat. Másodikra sem. De most már nincs más választásunk. Főleg apának és anyának. Ez egy rohadék betegség. A legkegyetlenebbek közül való. Így mondta az orvos nekem, amikor kihívott a vizsgálóból, hogy elmondja, akkor még csak nekem… És tényleg az. Méltatlan. Kíméletlen. A legrosszabb benne a tehetetlenség. Nincs gyógymód. Egyedül maradtunk. Mindenki küzdi a sajátját. De ha lehet ezt szépen csinálni, akkor a szüleim így teszik. Ahogy Dániel is tette. Harcosan. A méltatlanságban is méltón. Nem szeretnék ’haknizni’ ezzel a történettel. De az élet nem mindig habos-babos!” – írta a közösségi oldalán a színésznő, akinek édesapjáért sztárok tucatjai fogtak össze, és Csonka András, Balogh Edina, Epres Panni, Ábel Anita, Gryllus Dorka, Görög Zita, Lékai-Kiss Ramóna, valamint Varga Izabella is kifejezte együttérzését.

Réka és édesapja között nagyon szoros a kapcsolat (Fotó: Gálos Mihály Samu/fotocentral.hu)

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!