Napi friss

Kunovics Katinka munkát keres

Romantic-koncertek csak néha vannak.

Májusban csak a Story tudósított Kunovics Katinka és Albert Zoltán esküvőjéről, a friss házasok utána Kanári-szigetekre utaztak, ahova egyéves munkaszerződés kötötte őket. Két hete azonban újra idehaza élnek. „Szerencsére a lányomat nem írattam ki a budapesti iskolájából, de így is két héttel később tudta csak megkezdeni az ötödik osztályt. Az igazgató és az osztályfőnöke megértőek voltak – árulta el a Storynak Kunovics Katinka, aki nem érez csalódást, sőt. – Én korábban dolgoztam külföldön, például óceánjáró hajón nyolc hónapig, akkor nem, de most nagyon honvágyam volt. Talán a korral jár, hiányzott az itthoni élet, a barátaim, rokonok… De a legfőbb ok, hogy nem vagyok csalódott, az az, hogy anya vagyok. Egy anyának pedig az a dolga, hogy a gyermeke érdekét nézze, ezért egy cseppet sem bánom a történteket.” Ám a hogyan továbbra most választ kell adniuk. „Zoli megy vissza hajóra zenélni, kapcsolatunk alatt többször volt már, hozzászoktunk, tudjuk, mivel jár, és tudjuk, miért vállaljuk. Én pedig, bár néha vannak Romantic-koncertek, munkát keresek. Tudok énekelni, gépelni, és beszélek angolul, valami majd csak adódik.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!