Napi friss

Héder Barna megmutatta gyönyörű családját – fotóval

Feleségével nem akartak zsenit nevelni a gyerekekből, mégis mindannyian jó tanulók és kimagasló sporteredményeket érnek el.

18 évvel ezelőtt csavarta el Héder Barna fejét a felesége, akivel nemcsak házastársként, hanem szülőként is erős egységet alkotnak. A Sztárbox 62 éves műsorvezetője az élni és élni hagyni nevelési elvben hisz. Vasárnaponként az RTL ökölvívó-műsorának szorítója mellől tudósít, míg a civil életében leginkább a szülői feladatok éltetik. „Aki tudja, hogy ki vagyok, az képernyősként ismer, de szakmailag nekem mindig nagyobb örömet, kihívást jelentett, amikor a háttérben dolgozhattam. Persze nem esik nehezemre egy olyan műsorhoz adni az arcomat, mint a Sztárbox, de alapvetően nem az a típusú képernyős vagyok, aki a fél karját odaadná a szereplésért – mondja a Story magazinnak Héder Barna.

Családtagjai a Sztárbox felvételeire is elkísérik (Fotó: Archív)

No de mit csinál a hétköznapokban, ha nem éppen az ökölvívó műsorra készül? – Igyekszem minél több időt a családommal, a három gyermekemmel és a feleségemmel tölteni. A legidősebb, Benedek lassan 17 éves, Lujza 15, a kisebbik lányom, Gerda pedig 12 esztendős. Ildivel meglehetősen liberális szülők vagyunk. Nem akartunk mindenáron zsenit, élsportolót nevelni belőlük, mégis mindannyian kiváló tanulók, és a maguk sportágában is jól teljesítenek. A fiam vitorlázó, két egymást követő évben is negyedik lett a korosztályos világbajnokságon, tavaly ő lett Magyarországon az év ifjúsági fiúvitorlázója, a lányok pedig akrobatikus fitneszben jeleskednek. Persze előfordul néha, hogy Ildivel nem értünk egyet egy-egy kérdésben, de az köztünk marad, és ezekkel együtt kerek az életünk. Októberben lesz nagykorú a kapcsolatunk, 18 éve ismertük meg egymást, és hiszem, hogy ennél még sokkal több vár ránk. És hogy mi a titkunk? Ennyi idő elteltével is nagyon élvezzük egymás társaságát, és szeretjük egymást!”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!