Napi friss

Exfelesége és új párja együtt szurkolnak a Sztárbox versenyzőjének

Pulai Imre nem tagadja, elvált háromgyerekes apukaként nem könnyű az ismerkedés, de egy és fél éve újra rátalált a szerelem.

Pulai Imre a Sztárboxban bizonyította, hogy 56 évesen megállja a helyét a szorítóban. A nehézsúlyú versenyzőt gyerekei, exfelesége, valamint jelenlegi párja kísérték el az első negyeddöntőre. „Mindannyian féltettek az esetleges sérülésektől, de nagyon élvezték a mérkőzést. Azt mondták, hogy pusztítóan jó voltam, nem számítottak ilyen izgalmas küzdelemre, ráadásul a fiaim is kedvet kaptak a kesztyűzéshez – kezdi lapunknak Pulai Imre, aki mellett egy csinos hölgy is feltűnt a sportcsarnokban. – Ő az új párom, Tímea – mutatja be. – Körülbelül másfél évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. A Facebook feldobta mint lehetséges ismerőst, én pedig kapva kaptam az alkalmon, bejelöltem, és írtam neki egy üzenetet. Nem voltam ismeretlen számára, képben volt a sportmúltammal, sőt több versenyemen is kint volt, úgyhogy nagyon meglepődött, amikor ráüzentem. Egy ideig leveleztünk, számot cseréltünk, randiztunk, idővel pedig a gyerekeknek is bemutattam.”

További részletes a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!