Napi friss

Az Árulók: lebuktatják magukat a gyilkosok? Hatalmas hibát követhetnek el

A ma esti részben kiderül, mennyire vág az eszük.

Még csak néhány napja kezdődött Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, de máris egyre feszültebb a helyzet. Az már az első adásban kiderült, hogy ki lesz a négy gyilkos: Erős Antónia, Lakatos László, Hevér Gábor és Dér Heni. Közülük hárman olyan jámbornak tűnnek, hogy szinte fel sem merült (eddig) a többiekben, hogy a csuklyások között vannak. Erős Antónia azonban többeknek szemet szúrt, és hárman is felírták a nevét a kerekasztalnál. Vályi István pedig még a szavazás után sem hagyta annyiban a dolgot, eldöntötte, hogy mivel ő pajzsot szerzett, ezért védett, így elkezd nyomozni Antónia után.

Tervét pedig többeknek el is mondta, köztük a két gyilkosnak, Lakatos Lászlónak és Hevér Gábornak. A gyilkosok természetesen meg is beszélték maguk között, hogy miben sántikál Vályi, de lehet, hogy éppen ez okozza majd a vesztüket? Az adásban ugyanis három csapatba szerveződtek a játékosok a napi kihívás során, és közülük ketten szerezték meg a védelmet nyújtó pajzsot: Bereczki Zoltán és Vályi István. Ők tehát biztosak lehettek sérthetetlenségükben. Erről azonban játékostársaik nem tudtak. Vályi István azonban taktikusan elmondta néhány embernek, hogy ő védettséget élvez. Ha ennek ellenére a pajzsot szerző csapatból ölnek meg valakit a gyilkosok, Vályi számára azonnal egyértelművé válik, hogy gyilkos van azok között, akikkel megosztotta a titkát.

Vajon okosabban taktikáznak ma a gyilkosok, mint Vályi István, vagy leleplezik magukat?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RTL (@rtlmagyarorszag) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!