Napi friss

Scherer Péter a betegségéről vallott

A színész tavasszal egészsége érdekében hozott egy döntést, amelyhez tartja magát.

Az elmúlt időszak történései sok mindent átírtak a színészben, aki mára jól van, és alig várja, hogy megkezdje az őszi évadot, amelyben újra több feladatot tartogat számára. Hogy mi történt közben, arról így mesél Scherer Péter a Nők Lapjának adott interjújában: „Tavasszal nem voltam igazán jól. Hogy is szokták ezt mondani? Volt egy epizódom. De hála istennek, kijöttem belőle, és nagyon várom az őszi évadot, feladatokat. Ez – meg egyébként már a Covid is – sok mindent átírt bennem. Egyrészt akkor, amikor egyik pillanatról a másikra nyolcvannyolc előadásom maradt el. Aztán akkor, amikor az élet csodálatosan elkezdte elrendezni a dolgokat, és mégis lett némi bevételem. És leginkább akkor, amikor hatosból visszakapcsolva hármasban, láttam kitavaszodni a kertünket, virágba borulni a meggyfát. Valami olyasmire jutottam, hogy nem muszáj ragaszkodni ahhoz, hogy az ember mindenben az első legyen” – mesélte a színész.

A nyarat motorozással töltötte, több mint kétezer-ötszáz kilométert tett meg egy ugyanolyan nagy motorral, egy olyan Royal Enfielddel, mint Haumann Máté.  „Hatvankét évesen letettem a nagymotor-vizsgát, jelentem. Az egyik oktató srác azt mondta nekem: ’Péter bá – mert én ott egy aggastyán voltam a csapatban a húszéves srácok között –, magának ehhez van érzéke. Engedje meg magának azt a luxust, hogy leteszi ezt a vizsgát!’ A rutinvizsgán egy 3 és fél méter sugarú szűk körben kell kétszer körbe menni, jobbra is balra is különböző technikákkal úgy, hogy nem mehetsz neki a bójának, nem teheted le a lábad, és tökig be kell húzni a kormányt. Ezzel megdolgoztam, és egyszer meg is buktam” – árulta el az Abaházi Presszóban is, de hozzátette, csak a Balaton környékén motorozik a feleségével, Pesten nem.

Nem is vállalt sok munkát, mindössze négy napot forgatott a Sport 1 tévével egy tízrészes dokumentumsorozatot, amely tíz kosárlabdasztárról szólt. A Lepattanó című filmben a főhőst alakítja, ez szeptember 26-ától már látható a mozikban. Az ősz tehát újra a munkáról szól az életében, októberben beindul számára a színházi évad is, de éppen a tavasszal történtek miatt már megválogatja, mire mond igent és mire nemet. „A betevő nekem most jelen pillanatban nem létkérdés. Az utóbbi húsz évben annyi munka, annyi szerep, annyi film volt, hogy nem kell küzdenem a betevő falatért, ami nagyon klassz dolog. Emiatt tudok úgy szelektálni, hogy megpróbálok olyan munkákat elvállalni, amit szívvel és szeretettel tudok csinálni. Gyulai Eszter dramaturg adott nekem egy kétszereplős darabot, ebből fogunk decemberben egy felolvasó színházi estet csinálni, és ha ez jól megy, akkor megcsináljuk Mucsi Zolival. Erre teljesen kizárt, hogy nemet mondjak.”

Abaházi Csaba interjúját Scherer Péterrel motorozásról és munkáról itt hallgathatják meg:

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!