Ismét nem volt hiány izgalomban és KO-ban sem vasárnap este a Riz Levente Sportcsarnokban, ami ilyenkor a sztárversenyzők mellett sztárszurkolóktól is hemzseg. Curtist már legalább másodjára láttuk a Sztárboxon: először Lmen Prala, legutóbb pedig Torghelle Sándor győzelméért jött drukkolni. De mind a kétszer ott volt egykori zenésztársa, Majka is, akivel a legutóbbi botrányos szétválásuk óta hűvös a viszonya. Ám míg korábban a két rapper a ring két ellentétes oldalán ült egymástól távol – csupán köszöntek, de többet nem szóltak a másikhoz –, addig most vasárnap egyetlen szék híján egymás mellé szólt jegyük, és a közös barátaikkal, Pápai Jocival és Kabát Petivel együtt drukkoltak.
Noha érződik, hogy a két rapper között még semmi sem a régi, az azért már reménykeltő, hogy közelítenek egymáshoz, és együtt szurkolnak.
És ha ez nem lenne elég, Curtis Szépréthy Rolandnak is békejobbot nyújtott. Holott szombaton még nagyon máshogy állt a helyzet… A rapper ugyanis a közösségi oldalán keresztül azt üzente az általa csak „TikTok Matyinak” becézett műsorvezetőnek, hogy „van egy kis megbeszélnivalójuk”. A vasárnap esti Sztárboxon kollégánk viszont szemtanúja volt, hogy kezet fognak, és egymás vállát megütögetve haladnak el egymás mellett. Egyikük sem akart nyilatkozni, a story.hu azonban kiderítette, mi volt a nézeteltérésük oka. Mint kiderült, Curtisnek nem tetszett, hogy Szépréthy Roland egy videójában a tavalyi, nem éppen kimagasló sztárboxos teljesítményén élcelődött. A rapper erről akart élőben elbeszélgetni a pizsamás újonccal, ami valószínűleg még a műsor kezdete előtt zárt ajtók mögött meg is történt.
Kiemelt kép: Schumy Csaba, Birton Szabolcs/fotocentral.hu