Napi friss

Ilyen gyönyörű volt menyasszonyi ruhában az Ázsia Expressz sztárja – galériával

Kafi Rea Milla igent mondott a férfinak, akit szeret.

Szeptember 19-én kötötte össze az életét a szomáliai származású modell, Kafi Rea Milla és férje, Patrik, akik családias, meghitt környezetben, közel 70 fő jelenlétében fogadtak örök hűséget egymásnak. Az Ázsia Expressz korábbi versenyzője sokáig csak álmodozott arról, hogy szerelemből házasodjon, s szíve választottjának mondja ki a boldogító igent, hisz 2013-ban, alig tizennégy évesen éppen egy kényszerházasság elől menekült el a hazájából, Kelet-Afrikából.

Kafi több mint egy éven át utazott egyedül különböző menekültcsoportokkal, végül 2014 nyarán érkezett Magyarországra, ahol a boldogság is rátalált. „Eldöntöttem, hogy nem szeretnék a saját boldogságom útjában állni a gyerekkori rossz tapasztalatok miatt. Persze ettől még nem tudhatjuk, mi lesz a jövőben, de elhatároztam, hogy a jelenben szeretnék élni, és arra koncentrálni, hogy most mi van, nem pedig arra, hogy mi történhet” – mondta a nagy nap előtt a Secret Stories-nak a gyönyörű menyasszony, aki három évvel ezelőtt, egy házibuliban ismerte meg a vőlegényét. A gyönyörű modellt néhány héttel ezelőtt a Story elkísérte egy esküvői ruhapróbára, és lélegzetelállító fotók készültek Kafiról a szebbnél szebb ruhakölteményekben.

A csinos ara végül a napokban állt oltár elé, esküvőjére pedig egy letisztult, elegáns stílusú palásttal díszített menyasszonyi ruhát választott, amiben fantasztikusan festett. „Szeretjük egymást, együtt tervezzük a jövőnket és ez bőven elég! Biztonságban érzem magam mellette, és ő volt az első férfi, aki nagyon ragaszkodott hozzám, még akkor is, amikor én a múltbeli traumáim miatt legszívesebben elmenekültem volna. Ilyenkor inkább biztatott engem és biztosított a szeretetéről, ez pedig segített nekem a bizalom kiépítésében.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!