Napi friss

Jolly Szuperák Barbinak: „Úgysem tudsz felidegesíteni, csak szánalmas vagy…”

Az Ázsia Expressz szerelmespárjait már egyáltalán nem érdekli, hogy a kamerák előtt esnek egymásnak.

Stohl András előre megmondta, ez a műsor egy kapcsolatgyilkos. A legtöbbet tényleg a párok veszekednek egymással, és ez a tegnapi adásban sem volt másképp. Mészáros Bende és Zsigmond Angi ismételten azon feszültek össze, hogy míg Mészáros Árpád Zsolt fia hagyatkozott volna a helyiek segítségére, párja szerint ez időpazarlás volt. „Már megint azon fog elmenni, hogy ülünk és várunk” – mondta Angi viszonylag nyugodtan, pár percre rá már azt kiabálta, hogy elege van. „Kit érdekel más, Bende, amikor el tudunk indulni és menni?” – folytatta indulatosan, mire Bende kissé meglökte, azzal, hogy ’Akkor menjél!’. Angi rászólt, hogy ne lökdösse, majd még jobban veszekedni kezdtek. „Ez hülye, b*****g!” – jelentette ki Mészáros Bende, de ekkor már látszott rajta, alig tudja türtőztetni magát. „Nekem nem hiányzik ez a hiszti, hagyjál békén.”

Nem volt jobb a helyzet Jollyéknál sem, akik hátráltatással kezdték a versenyt. Dietz Gusztiék – akikkel a műsor kezdete óta rosszban vannak – nekik adták át azt a játékbombát, ami ha felrobban, időbüntetést kapnak. Bár próbáltak tőle megszabadulni, nem sikerült, amin jól össze is vesztek, olyan hangosan ordibáltak egymással, hogy a másik utcában lévő párok is hallották őket. „Ne kiabáljál már! Úgysem tudsz felidegesíteni, csak szánalmas vagy…” – mondta az énekes. „Te vagy a szánalmas” – replikázott Szuperák Barbara.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!